Somogyudvarhelyi Horgászegyesület DKB bányatavak

Horgászat és kikapcsolódás. Bányatavak somogyudvarhelyen.

Somogyudvarhelyi Horgász Egyesület
             DKB bányatavak
           Somogyudvarhely
              Jókai utca 2                                                                                                                                                                                                     A taglétszám eléggé fluktuálódik. A jelenlegi létszám 147 felnőtt, 5 ifjusági és 9 gyermek. Az állami a tagdíj és a területi engedélyből áll, 25 000 Ft. Adunk ki még idegen területi engedélyt is.                                                                                                                                                        A vízterületünket 1973-ban vettük birtokba 34 fő konzervgyári dolgozóval.Három tórendszerből áll, 7,7 ha horgászható vízfelülettel. Víz utánpótlás kis mennyiségű, mellettünk folyik a Dombó csatorna amibe a mi vizünk folyik. Áradáskor van úgy hogy szállít nekünk vizet és Drávai halat is.
 
9 fő vezetőség irányítja az egyesületet. Elnök Csapó László, titkár Kása Lajos, gazdasági felelős Nagy Pál.
Évente kétszer telepítünk. Fő halunk a ponty, de az éves telepítési tervben szerepel süllő, csuka amur is. előfordul még folyami harcsa, busa, és törpeharcsa és kis mennyiségű fekete sügér is. A legnagyobb kifogott halunk egy 42 kg busa volt.Volt már 33,5 kg folyami harcsa és 15 kg ponty is.
Társadalmi munkát 2 alkalomra hirdetünk, 80- 100 fő közötti részvétellel
A tavasz nyitó mindig horgászverseny.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 4
Össz.: 12 621

Látogatottság növelés
Oldal: Az egyesületről
Somogyudvarhelyi Horgászegyesület DKB bányatavak - © 2008 - 2024 - somogyudvarhelyihorgasz.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »